2015. november 13., péntek

8. fejezet

Szeptember, 1984

Hangos nevetések szelték át újra a gimi elhagyott folyosóit. Őszintén bevallom, hogy vártam egy kicsit az iskolát, de így, hogy már bent ülünk a tanteremben... áh. Sírva szaladnék haza legszívesebben. De sebaj. Még két év, és irány Los Angeles, és ezt az egész kócerájt itt hagyom a francba. 
- Jó napot - lépett be az osztályfőnök. - Látom mindenki boldog, hogy újra itt lehet.
- Ja, kurvára - mormogta be Travor a hátsó padból. 
- Hogy mondja? - húzta fel a szemöldökét az egyre türelmetlenebb matek tanár. 
- Azt mondtam, hogy ma nagyon fiatalosnak tetszik lenni. Talán talált barátnőt? Kisimultak a ráncai - nevetett fel, majd lepacsizott a mellette ülő fiúval. 
- Na ne szórakozz velem az első nap! - kiáltott fel a tanár úr. Jól kezdődik. Szép tanév elé nézünk. - Meséljétek el a nyaratokat. Travor, ha már ilyen beszédes kedvedben vagy - mutatott a kócos hajú, szőke fiú felé -, akkor gyere ide ki és meséld el a nyarad. - Travor határozott léptekkel indult a tábla felé, mély levegőt vett és hadarni kezdett.
- Hát, buliztunk, söröztünk, csajoztunk. Buliztunk, azután megint csajoztunk. Kipróbáltunk egy-két dolgot, amit, ha nem bán a tanár úr most inkább nem részletezném - fordult a pimasz mosollyal a tanári asztal felé.
- Nem, nem bánom Travor, ülj a helyedre - biccentett a székek felé. - Sylvie, gyere te leszel a következő. 
Én már kicsit félénkebben lépkedtem, majd mély levegőt véve az osztály felé fordultam. 
- Semmi érdekes nem volt a nyaramban, átlagos volt, mint a többi - egy bólintással jeleztem, hogy végeztem, ám Travor úgy gondolta lenne hozzám még egy-két kérdése. 
- És McKagan? - húzta fel a szemöldökét. - Vagy ahogy elment, el is felejtetted? - válaszra sem méltatva ültem le a helyemre, és vártam ki lesz a következő akit kiszólítanak. 
Tamy félórás élménybeszámolóját a csengő szakította félbe, aminek mindenki örült. Szívesen hallgattuk Tamyt, de ezekben az időkben a csengő a legjobb barátunk. 
A diáksereg kiözönlött az udvarra, hogy mindenki elfoglalja a saját helyét, amelyet tavaly sikeresen kivívott a csoportjának. Mi mindig ugyanazon a sárga padon ültünk egy fa alatt. Tamy, Dayana és én. Bár Dayana csak a tavalyi év végén csatlakozott hozzánk olyan volt, mintha egész évben velünk lett volna. 
Akaratom ellenére is szétnéztem hátha megpillantom a colos punkot, végül tudatosult bennem, hogy úgy sem fogom meglátni sehol. A távolban Todot véltem megpillantani, ahogy felénk igyekszik. Magamban elmondtam két imát, nehogy idejöjjön, de elpártolt mellőlem a jó Isten, és odaküldte hozzánk. 
- Sziasztok - állt meg előttünk. - Syl félretudnál jönni egy pillanatra? 
- Persze - álltam fel, majd elsétáltunk egy kicsit nyugisabb helyre. Karba tett kézzel vártam a mondanivalójára ami nagyon nehezen akarózott kijönni belőle. - Nem szeretnék reggelig itt álldogálni - kezdtem türelmetlenkedni - bökd ki, azután hagyjuk egymást békén. 
-Hogy megváltoztál - mért végig -, külsőre is, de belsőre a legjobban. Mit tett veled Duff? Teljesen megváltoztatott. Hol van már az a szende lány? - kérdezte flegmán. Megforgattam a szemeimet, és kikerülve leültem a lányok mellé. 
Miközben ők a divatról csacsogtak, én elgondolkodtam Tod kijelentésén. Valóban megváltoztam volna? Tényleg megváltoztatott Duff? Miért nem vettem észre magamon eddig? 
- Syl. Itt vagy? - lengette meg ujjait előttem Dayana. 
- Szerintetek megváltoztam? - néztem rájuk kétségbeesetten. 
- Hát csajszi, a melleid nőttek - gyújtott rá Dayana.
- Tényleg? - mosolyodtam el, majd egy gyors fejrázással visszatértem önmagamhoz. - Úgy értem... belsőre.
- Picit bátrabb vagy - nyomott be a szájába egy adag chipset Tamy -, de ez tök jó. Eddig kis nyuszi voltál, most meg egy igazi nő - bólintott egyet, majd még többet tömött a szájába. Tehát bátrabb vagyok, egy igazi nő. Ez butaság. 

*

Számomra minden nyár elengedése nehéz feladat. Tamyval még tavaly kitaláltuk, hogy írunk egy levelet a nyárnak, majd miután felolvastuk azt, elégetjük. 
Az első tanítási napnak is hivatalosan vége, így elmentünk a parkba, hogy elbúcsúzzunk 84-től. Tamy törökülésbe leült a fűbe, táskájából előhalászott két papírt, és két tollat. Ezután körülbelül 10 perces írás, és csend támadt közöttünk. 
- Kész - jelentette ki diadalmasan. 
- Én is készen vagyok - tettem le a tollat -, kezd te. 
- Rendben - köszörülte meg a torkát. - Kedves 1984-es nyár. Köszönöm, hogy találtam egy békejeles fülbevalót, hogy Syl továbbra is a legjobb barátnőm. Köszönöm, hogy Slashel találkozhattam. Köszönöm az élményeket, és azt, hogy a cicám végre megszülte a cicáit. Köszönöm a rockot, köszönök mindent. Szeretettel, Tamy. 
- Ez nagyon jó lett Tamy - tapsoltam meg. - Rendben, én jövök. Kedves 1984-es nyár. Rengeteg mindent megköszönhetnék neked. Nem férne rá egy oldalra. Először is köszönöm, hogy megismerhettem Duffot, hogy vele csókolózhattam először. Köszönöm, hogy megismerhettem a Guns n' Rosest, és, hogy koncerten lehettem. Egy igazi rock koncerten. Köszönöm Dayana barátságát. Köszönöm. Hiányozni fogsz 84. 
- De cuki volt - kezdett el sipítozni Tamy. - Itt az öngyújtó - kapta elő a zsebéből -, háromra. Egy... kettő... három - a két papír lángra lobbant. Láttuk elégni az emlékeinket, és ettől boldogok voltunk. Legalább is boldognak tetettük magunkat. Idén először tudtuk, hogy ez a nyár többet nem tér vissza, és ezen a levél sem segített.
Lassan lépkedtünk hazafelé Seattle koszos utcáin. Néha-néha felpillantottam Tamyra aki a terveiről mesélt, erősen gesztikulálva, olykor félrelökve az útjában álló embereket.
- Baszd meg - kiabált utánunk egy férfi, akit Tamy oldalba könyökölt.
- Baszd meg te - fordult vissza, majd bemutatott az öltönyös fickónak. Nevetve futni kezdtünk, a pasas pedig a hátunk mögött.
- Ellopta a pénztárcám! - kiáltotta utánunk a férfi. - Állítsa meg őket valaki - üvöltötte torkaszakadtából. Felvéve a nyúlcipőt meg sem álltunk a következő sarokig.
- El-lop-tad? - ziháltam, még mindig az embereket kerülgetve.
- Figyelj - nyitotta ki a pénztárcát Tamy, amikor már úgy vélte leráztuk a férfit - rengeteg lóvé. Rengeteg - húzta végig az ujjait a papírpénzen.
- Akkor sem a miénk, Tamy. Keressük meg azt a férfit - kezdtem rángatni karjánál fogva visszafelé.
- Meghibbantál? Ebből pénzből kapsz te is, ez egy jegy Hollywoodba - mutatta fel a köteg pénzt -, lazíts már - nevette el magát.
- Én ebben nem veszek részt - fordultam meg csalódottan.
- Syl, ne már. Syl kérlek, gyere vissza - hallottam a hátam mögül könyörgő hangját. - Problémáink vannak. Pénzügyi - halkult el amire én rögtön visszafordultam.
- Hogy érted? - sétáltam közelebb hozzá.
- Apunak felmondtak, anyu pedig újra rászokott a kábítószerre - kezdett el pityeregni. - Tudom, hogy csalódtál most bennem, nem ér annyit a pénz. Keressük meg azt a férfit - karolt belém.
- Nem kell, tartsd meg - mosolyodtam el - ha jobban megnézzük biztosan van még harmincszor ennyi pénze. Nem fogja hiányolni - öleltem át jó szorosan a hippi lányt. Hálásan nézett rám, s maga sem tudta eldönteni nevet-e vagy sír.
Félúton elváltunk egymástól így egyedül kullogtam hazafelé. Óvatosan kerülgettem ki a mellettem elhaladó embereket. Arcomat a földnek szegeztem, elmélyültem gondolataimba, észre sem véve, hogy lassan haza is értem. Lágyan fújogatta frissen mosott hajamat a szél, kis kardigánomba szinte belefagytam. Bőröm alá hatolt a felismerés, hogy Tamy élete romokban, és én nem tudok rajta segíteni. Mikor a házunk elé értem úgy döntöttem teszek még egy kört, lehet elnézek a gyerekkori kedvenc helyemre is. A titkos helyem annyira nem is volt titkos, bárki láthatta aki az utcánkban járt. Az utcánk végében elhelyezkedő - készülő - panelház volt. Kiskorom óta odajártam ha egyedül szerettem volna lenni. A tömb több mint 10 éve épül és ahogy elnézem talán még a gyerekeim is játszani fognak benne.
Utam egyenesen a hetedik ''szobába'' vezetett. Ez volt kislányként az én ''lakásom''. Az egész háznak csak az alapja volt meg. Üres falak, nincsenek ajtók - ablakok. A falak telefestve mindenféle lógóval, írásokkal. ''Dögölj meg'', ''a sátán itt járt'' feliratokkal gondoskodtak a jó hangulatról az idetévedő utcagyerekek. Egyetlen dolog amit szerettem az egészben az az erkély volt. Mindig ha problémám van csak kiülök az erkélyre és onnan nézem a távolban világító Seattle csúnya utcáit, ami ebből a szögből nézve eléggé szépnek hat. Van időm átértékelni mindent. Anyu viszonyát egy huszonéves férfivel, Tamy életét amin mindenféleképpen segítenem kell és persze arra is gondolnom kell, hogyan jutok el Hollywoodba.
Mindent átgondoltam A-tól Z-ig észre sem véve, hogy időközben rám sötétedett. Felállva megindultam befelé. Ahogy beértem az elhagyott panellakás sötét folyosóira, félelem fogott el. Eddig soha nem tűnt fel, hogy ennyire sötét az egész. A szívem kiakart ugrani a helyéről, a torkomban gombóc keletkezett, a lábaim annyira remegtem, hogy félő volt nem tartják meg a súlyomat.
Hangokat kezdtem hallani odalentről amelyek egyre csak közeledtek. Lépéseket. Talán hárman voltak, csendes kis társaság. Beléptem a mellettem lévő szobába, beálltam a sarokba és onnan vártam, hogy mi fog történni.
- Ah, baszd meg - hallottam egy női hangot -, kurva sötét van ebbe a szarba. Mit keresünk mi itt? - hangja lágy volt, picit zavaros, némi félelmet is éreztem benne.
- Itt rejtettem el a pénzt meg a kokót - szólt egy férfi erőszakosabb hangon -, csak kurvára nem emlékszem, hogy hova tettem. Valamelyik szobába.
- Nem gondolod, hogy az összes szobát átkutatom neked - állt meg a nő annak a szobának az ajtójánál ahova elbújtam. Levegőt sem mertem venni, féltem, hogy esetleg meghallják.
- Ha nem, hát nem - nevetett fel a férfi -, kétlem, hogy a drága apád örülne ha megtudná miket csinál a lánya titokban - hangja gúnyos volt, provokáló.
- Te szemétláda - esett neki a lány. Rövid vöröses haja volt, viszonylag magas, talán húsz éves lehetett, kedves arca volt. Nem olyannak tűnt mint aki ezekben a körökben forog. Sminkje erős volt - még így a sötétben is vakított a zöld szemfestékes szeme.
- Állj le te kurva - üvöltötte a pasas -, le foglak lőni a picsába - rántott fegyvert. Halványan bevilágított a hold a készülő ablakréseken. Félhomályban is láttam az erős arcvonásait, rövid barna haját. Talán a harmincas éveiben járt a férfi. Megmerevedve álltam a sarokban. Két variáció között hezitáltam. Vagy közbelépek és engem is lelőnek, vagy csendben meghúzódóm és egy gyilkosság szemtanúja leszek... győzött a gyávaságom.
- Jól van faszfej - egyezett bele a nő -, keressük meg azt a szart - indultak el együtt az ellenkező irányba.
Mély levegőket véve léptem ki a folyosóra és eredtem futásnak. Ilyen gyorsan soha nem futottam még, azt éreztem, hogy a lábam nem bírja el azt a tempót amit az agyam diktál neki. Fénysebességgel érkeztem ki az utcára. Próbáltam egyenletesen venni a levegőt, és feltűnés nélkül visszajutni a házunkhoz.
Zihálva érkeztem be az udvarunkba. Háromszor is átfordítottam a kulcsot a kapuban a biztonság kedvéért.
- Merre jártál? - kérdezte anyu rémült arcomat látván.
- Csak megzavart egy kutya - füllentettem neki. Lerúgtam cipőmet a sarokba, és sebes léptekkel a szobám felé indultam.
- Várj egy pillanatot - szólt utánam anyu -, ma hozta a postás - nyújtott át egy borítékot. - Apádnak egy szót sem - habozás nélkül téptem ki szinte kezei közül a gyűrött, megviselt borítékot.
Felérve a szobámba azonnal ledobtam magam a kanapéra. A boríték néhol megvolt szakadva - köszönetet szeretnék nyilvánítani a figyelmes postásoknak -, de elég jó állapotban érkezett meg hozzám Hollywood-ból. Nem túl hosszú levéllel találtam magam szembe. Viszont lényegre törő volt, és egyből felismert Duff jellegzetes kézírását.
''Syl,
Sokat gondolkodtam rajta küldjek-e levelet, végül is küldök. Nem vagyok ez a nyálas arc - tudod te is, úgyhogy ne várj túl sok mindent tőlem. Lényeg a lényeg (ha valaha el is jut ez hozzád) itt minden rendben van. Rengeteg fellépésünk lesz, és egyre jobban megkedvelem ezt a négy faszfejt. Kérlek írj. Hiányzol,
Duff.
''
Újra és újra elolvastam a kis levelet és soha sem bírtam ki mosolygás nélkül. Hiányzom neki... gondolt rám.
- Syl - kiáltott lentről anyu -, egy lány keres téged. Valami Adriana - hallottam hangjában a cinizmust, és a megvetettséget. Kíváncsian szaladtam le, fogalmam sem volt ki lehet az. Életemben nem hallottam ezt a nevet.
- Ó, helló - köszöntöttem a lányt akit fél órával ezelőtt majdnem a szemem láttára nyírtak ki.
- Bejöhetnék? - hangja követelőző volt.
- Gyere, persze - álltam félre, hogy betudjon lépni az előszobába. - Anyu, ő Adriana, jó ismerősöm - ragadtam meg a lány vállát majd tolni kezdtem a lépcső felé.
- Meg kell beszélnünk ezt-azt... tudja a suliról - fújt egy hatalmas lufit a rágójából. Belökdöstem az ámulatba esett lányt a szobámba. Érdeklődve néztem rá - miután kényelembe helyezte magát az ágyamon. - Fullos szobád van. Nekünk ekkora az egész házunk - nevetett fel hangosan.
- Miért jöttél ide?
- Láttalak fent az egyik szobában - kezdett bele - lényegében miattad nem nyírattam ki magam. Kétlem, hogy bírod a vért - mosolyodott el gúnyosan. - Csak megszeretnélek kérni, hogy senkinek ne mondd el azt, amit ott láttál. Rendicsek?
- Persze - ültem le mellé. - Nem fogom, ígérem.
- Rendben - állt fel. - Akkor megyek is. Ha jól láttam van egy hátsó kaputok - vette az irányt az erkélyem felé. - Duff? - vetett egy pillantást az ajtó melletti levélre - A McKagan gyerek? Őt ismerem. Sokszor szívtunk be együtt - kezdett el merengeni a régi szép időkön. - Fél év múlva én is elmegyek. Jöhetnél velem - kacsintott egyet, majd lemászott lassan a fáról, drámaian. Pont mint a filmekben. 

2015. augusztus 19., szerda

7. fejezet

Már félórája ültem a belváros egyik padján. Megbeszéltük Duffal, hogy itt találkozunk, és mindent részletesen átbeszélünk. Illetve tudatom vele amit Tod mondott. 
Szeretnék vele tölteni több időt, most, hogy tudom elköltözik Los Angelesbe. Hiányozni fog minden ami ő. A nézése a mosolya. Az a biztonságérzet ami körül vesz ha meglátom. Tudom, hogy olyankor nem történhet semmi rossz sem velem, mert ő ott van. Illetve, ott volt... mert ez többet már nem lesz így. Őt ismerve, nem fog ide visszajönni, és a bandát látva nem is érné meg itt ''porosodni''. Tehetségesek és ilyen ritkán van. 
- Szia - ült le mellém, majd egy lágy csókot nyomott az ajkaimra. Még mindig nem tudtam megszokni ezt a csókolózós dolgot, új volt számomra.
- Szia - vörösödtem el teljesen. - Beszélnünk kell - túrtam bele a hajamba, majd ránéztem. Fekete bőrdzsekit viselt, tele volt karkötőkkel, és nyakláncokkal. Tetőtől-talpig végig mértem, és próbáltam mindent memorizálni. Az illatát, a zöld szemeit, a stílusát. Egyszerűen mindent megakartam tartani belőle.
- Syl, kezdek megijedni tőled. Úgy végignéztél, mint egy pszichopata - mosolyodott el -, ha megakarsz esetleg erőszakolni, csak szólok, hogy nem fogok ellenkezni - nevetett fel ezúttal.
- Bolond vagy - ütöttem meg a vállát. - Tényleg komoly dologról. 

- Rendben, hallgatlak - váltott komolyra. A mosoly lehervadt az arcáról, és érdeklődően figyelt. Tudtam, hogy tudja miről akarok beszélni, mégis megvárta még én mondom ki. 
- Ez az egész Los Angeleses ügy. Baromira örülök nektek, komolyan. De mi lesz velünk? - néztem rá kérdőn.
- Nem tudom Syl - hajtotta le a fejét - fogalmam sincs. 

- Basszus Duff tudtad, hogy elmész. Miért kezdtél ki velem? Mi értelme volt ennek? - apró könnycseppek gurultak végig az arcomon. De nem vettem le róla a szemem. Egyre homályosabban láttam őt, s akármennyire is csípte a szemem az a kis mennyiségű szempillaspirál még így is láttam arcán a tanácstalanságot.
- Egyszerűen csak nem tudtam volna úgy elmenni, hogy ne tudjam te is érzel-e valamit irántam. Nem gondoltam ezt az egészet komolyan. Egy jó családból származó, tizenhat éves kislány vagy. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen senki, utcagyerekkel mint én szóba állnál. Azt hittem egy naiv liba vagy, akit majd hülyíthetek és kérkedhetek a többieknek, hogy ''nekem megvolt Silvertstonék lánya''. De nem. Ez komolyabbra fordult. Ha tudom, hogy ez lesz akkor nem kezdek ki veled - simította végig az arcomat -, mellesleg holnap indulok - dobta csak úgy ''mellékesen'' oda.
- Hol-holnap? - kerekedtek ki a szemeim. - Én azt hittem maradsz még.
- Slash itt maradt velem, valami nője fog minket elvinni és csak holnap ér rá. Gyere sétáljunk egyet - állt fel zsebre tett kézzel. 

Szinte az egész belvárost körbe jártuk. Igyekeztük nem említeni az elköltözést, csak arra koncentrálni, hogy most együtt vagyunk. 
- Picsába - szaladt ki a számon - gyorsan, menjünk be ide - löktem be Duffot egy könyvesboltba.
- Kit láttál?
- Anyut. Fogalmam sincs mit keres errefelé ilyenkor. Dolgoznia kellene - suttogtam, látván a felháborodott emberek pillantásait akik épp értelmezték a könyvek rövid tartalmait.
- Mit kérnek? - nézett ránk az eladós férfi felvont szemöldökkel.
- Mi csak nézelődünk - válaszoltam, majd berántottam Duffot a második sorba. Megmertem volna esküdni, hogy anyu befog jönni ide. - Anyu bejött - mutattam a polcok mögül az ajtó felé. Széthúztam két könyvet és figyeltem mit fog venni. 

Ahogy belépett, az eladós férfi karjaiba vetette magát és egy hosszú csókot leheltek egymás ajkaira. A szívem a fülemben dobogott, s nem hallottam tőle semmit. Csak bámultam ahogyan anyu, akár egy tizenéves tini lány nevetgél, és viccelődik a - talán arab származású - harmincas éveiben járó férfival. Oldalra pillantottam Duffra, aki megértően átkarolta a vállamat, és egy puszit nyomott a homlokomra. 
- Oda megyek - határoztam el, de Duff visszatartott.
- Nem mész te sehova - karolt át hátulról -, majd elmondja ha szeretné - biccentett anyuék felé.
- Nézzem végig ahogy más férfiakkal enyeleg? - vontam fel a szemöldököm.

- Legalább ne itt rendezz jelenetet, otthon megbeszélitek - igaza volt. Tudtam, hogy igaza van, így hát egy hatalmas sóhajjal lemondtam arról, hogy kérdőre vonom anyut. 
- Igazad van - néztem Duffra, s mire visszafordultam anyu már nem volt az üzletben. - Menjünk innen, rosszul vagyok - kulcsoltam össze az ujjainkat. Még mielőtt kiléptem volna az üzletből egy megvető pillantást vetettem a férfira és kilöktem az ajtót.
Elsétáltunk egy fagyizóba ahol a hátralévő pár órát eltöltöttük. Beszéltünk komoly dolgokról, olykor viccelődtünk is, mégis érződött a levegőben valami szomorúság. Egyáltalán nem gondoltam anyura, vagy Todra. Csakis Duffra, és arra, hogy valami lezárul az életembe. Valaminek vége, ami nem is tartott sokáig.
- Hajnalban indulunk - kezdte Duff - szóval majd most kell elbúcsúzzunk egymástól - mosolyodott el halványan. Órámra tekintettem ami fél kilencet mutatott. Apuék úgy tudták Tamyval vagyok. 
- Ó, értem - mosolyodtam el szomorúan. 
- Szeretném neked adni a kitűzöm - akasztotta le magáról -, tudom, hogy nem nagy ajándék, de valamit akarok itt hagyni magamból - majd kezembe nyomta a piros rock n' roll feliratú kitűzőt. 
- Hülyéskedsz? Ez nagyon jó ajándék. Hogy is mondanád? Kurva jó? - nevettem fel, majd rászúrtam a felsőmre. 
Akármennyire is lassan sétáltunk, hogy minél később érjünk a házunk elé egyszer csak odaértünk. 
- Akkor itt a vége - néztem mélyen a szemébe. 
- Úgy látszik - simította meg az arcom. - De hé, nem felejtelek el, hallod? Sokat gondolok majd erre a szép fejedre. 
- Micsoda bók, McKagan - nevettem fel. - Én is gondolok majd erre a fű szagú punkra - nyomtam mutatóujjam a mellkasának.
- Ez is nagyon romantikus volt, Silverstone - húzott magához, hogy megcsókolhasson. 

- Köszönök mindent Duff. 
- Mit köszönsz? - ölelt újra magához, ezúttal így maradtunk. Éreztem a parfümjének az illatát, hallottam a szívverését. 
- Mindent - hajtottam arcom a nyakhajlatába. Lassan elhúzódtam, hogy újabb csókot nyomjak ajkaira, de hirtelen anyuék kirontottak.
- Syl, ide gyere azonnal - kiabált anyu, majd apu erős karjait éreztem meg a vállamon ahogy kiránt Duff kezei közül. Duff értetlenül nézett a szüleimre, majd felvette velem a szemkontaktust. Anyu kiabált valamit. Apu megvetően nézett rám, de én semmit sem érzékeltem ezekből. Mai napig nem tudom anyu miről hadovált mellettem. Csak néztem a zöld szempárt, és mindent kizártam. Halványan elmosolyodott, ami engem is mosolygásra késztetett. 

- Találkozunk még - tátogta, majd megfordult és elment. Elment, és nem tudom mikor láthatom majd újra. 
*
Lassú léptekkel a konyhába mentem, hogy reggelizzek egyet. Bár nem volt sok kedvem anyuék szúrós és csalódott tekintetével találkozni. 
- Jó reggelt - ültem le az asztalhoz. Anyu a tányérjára szegezte tekintetét, apu pedig engem fürkészett. 
- Magyarázatot kérünk Syl - emelte fel a fejét anyu -, azt hiszed megteheted ezt? Hogy így lesüllyedsz? 
- Miért? Az arabok talán olyan magas rangúak? - ahogy kimondtam már meg is bántam. Villámgyorsasággal tömtem a tányéromon lévő tükörtojást a számba, hogy még csak rágni sem tudjak. 
- Tessék? - nézett rám apu. - Syl, te miről beszélsz?
- Összevissza beszél - mosolyodott el anyu. Apu csak bólintott egyet, de tudtam, hogy bogarat ültettem a fülébe, és kifogja deríteni miről van szó. 
- Később megbeszéljük ezt a McKagan ügyet, sziasztok - állt fel apu. Ettől féltem. Kettesben maradni anyuval. 
- Tehát tudsz róla - tette le a villáját. - Sajnálom Syl, hogy ezt látnod kellett, és erre nincs is magyarázatom - hebegte -, sajnálom. Tényleg.
- Szereted? - húztam fel a szemöldököm. 
- Nem, illetve... nem tudom. Nem mondod el apádnak, ugye? - fogta meg a kezem. 
- Nem, persze, hogy nem - sóhajtottam. - De abba kell hagynod vele, különben eljár a szám. 
- Megbeszéltük Syl. Ez a mi titkunk. 
A délután többi részét Tamyval töltöttem, na meg persze sírással. Együtt sírtunk. Talán őt jobban is megviselte a dolog mint engem. Egyenesen zokogott. 
- Tamy, azért jöttem, hogy én sírjak és te vigasztalj. Nem fordítva - öleltem magamhoz, hogy kicsit megnyugodjon. 
- Tudom - zokogott fel -, de ez olyan igazságtalan. Szeretitek egymást. És különben is, miért jöttek ki a szüleid? Miért rontották el a pillanatot - kezdett ismét sírni. Nem bírtam ki, én is sírni kezdtem. Sírtam Duff miatt, és Tamy miatt is. Nem értettem mivel érdemeltem ki a sorstól a barátságát. Ha lehet még jobban magamhoz öleltem. 
- Találkozni fogunk mi még - bizonygattam magamnak, és Tamynak is. - Találkozni... - ismételtem meg immár inkább csak magamnak. 
- Akarsz hallgatni egy kis Aerosmithet? - törölte meg a szemeit Tamy. Tudja, hogy Steven Tayler hangja tud csak megnyugtatni minket. 
- Naná - mosolyodtam el. 
- Tőle kaptad? - mutatott a kitűzőre. A zene már ment halkan, ami lassan lenyugtatott minket. 
- Igen - szorítottam az ujjaim közé. - Amolyan búcsú ajándék - a búcsú szó hallatán Tamy szemeibe ismét könnyek szöktek. Számomra teljesen nyilvánvaló volt, hogy találkozni fogunk még. 

****
Kedves olvasók. 

Nagyon szépen köszönöm, hogy 14-en feliratkoztatok. ♥ Köszönöm, hogy annak ellenére is, hogy nem voltak új részek folyamatosan jöttek az oldalmegjelenítések.
Bár szokásomhoz híven most is rövid részt írtam, remélem tetszeni fog nektek. :)
Véleményeket szívesen várok. :) 

2015. augusztus 10., hétfő

TRAILER

Sziasztok. :)
Elkészült a blog trailere. :) Nekem nagyon tetszik, írjátok meg nektek mi a véleményetek róla.:) Köszönöm M.Gin. ♥

2015. augusztus 6., csütörtök

6. fejezet

Nagyon, nagyon, nagyon szépen köszönöm a TIZENKETTŐ feliratkozót. Óriásiak vagytok. Köszönöm a bizalmat, a kommenteket. Köszönöm a kritikákat amelyeket jó blogoktól kapok. Köszönöm. :)Tudom rövid rész, sajnálom. Igyekszem összeszedni magam. Remélem tetszeni fog nektek ez a rész, Alicia.
(Bocsánat a késésért, és, hogy eddig nem volt új rész de nem volt internetem.)
*

- Csókolóztatok? - kérdezte álmosan Tamy. Sötét volt a szobában. Hulla voltam. Hajnali fél négy. Kilenckor meg haza kell menjek, és akkor még faggatnak is. Megfordultam az ágyon, így szembe feküdtem Tamyval. Nagy franciaágy volt, kényelmesen elfértünk egymás mellett.
- Nem Tamy, nem csókolóztunk, és - könyököltem fel - nem is fogunk.
- Persze - nevette el magát. - Alig várod már, hogy összeérjen a nyelvetek - nevetett még jobban.
- Hallgass már - nyomtam az arcába a párnám.
- Hallgatok - fordult át a másik felére és már aludt is.


*
Fél kilenckor elindultam haza. Lágyan sütött a nap, egy-két idősebb személy sétálgatott az utcákon. Tamy nem ébredt fel, pedig háromszor is szóltam neki, hogy megyek. Kerestem egy papírt, meg egy tollat ráfirkantottam, hogy ''Elmentem fél kilenckor. Te álomszuszék.''. Gondoltam jó ha tud róla.
Amikor beléptem az ajtónkon anyut pillantottam meg először. Az ebédlőasztalnál ült, keresztbe tette lábait és egy fehér csészéből kortyolgatta kávéját. Ma nem volt rajta smink, sem kosztüm. Csak a bársony pizsamája.
- Kávét? - nyújtotta felém csészéjét. - Látom nem aludtad ki magad rendesen. Karikásak a szemeid -  simította meg arcomat szelíden.
- Apu? - néztem körbe. Tartottam attól, hogy rákérdez mit csináltunk este.
- Elment valahova - rántotta meg a vállát -, nem mondta mikor jön. Sylvie, kérdezhetek valamit?
- Persze - bólintottam, majd leültem a mellette lévő székre.
- Ki az a Duff McKagan? - húzta fel a szemöldökét. Honnan tud róla?
- Egy fiú. Miért? - kortyoltam bele idegesen anyu kávéjába. Remegő kézzel letettem, és vártam a folytatást.
- Nyolc óra körül Cindy édesanyja ide telefonált. Azt mondta, hogy el akarod szedni a lányától a barátját. Cindy pedig csak sír, és nem akar kijönni a szobájából. Igaz ez Syl? - kérdezte emelt hangon.
- Nem igaz. Duff csak a barátom - még hogy én elszedni bárki fiúját is. Milyen aljas ez a Cindy.
- Egyébként is. Mióta barátkozol te ilyenekkel Syl? - emelte fel a hangját anyu. - Már azt sem értem Cindy szülei, hogy engedik meg. De neked megtiltom. Hallottad Syl?
- Nem tilthatod meg - álltam fel -, elég volt. Legrendesebb fiú akivel valaha is találkoztam. Nem tilthatod meg - könnyek szöktek a szemembe. Féltem a következményektől, és anyu mérhetetlen haragjától ami átszáll apura is, és kész káosz lesz minden.
- Ha megtudom, hogy szóba állsz vele... - mutatott felém a mutatóujjával - Cindyt megkértem számoljon be arról ha esetleg te megint szövetkezni kezdenél ellenük - szúrós pillantásokat vetett rám. - Ha megtudom Syl nem mehetsz tovább arra a főiskolára amit kinéztünk, ők elrontsák az életedet. Menj a szobádba - kezdte halántékát dörzsölni.
Amint felértem a szobámba zokogni kezdtem. Igazságtalannak éreztem a helyzetemet. Egyetlen fiú akivel jól érzem magam, aki tetszik is, és én nem álltam ki magunkért. Magunkért? Van ennek bármiféle jövője is? Kétlem...
*

Este hét óra. Apuval megbeszéltem ezt a Duffos ügyet. Ő tudta, hogy én soha nem szednék szét szerelmespárokat, tudta, hogy ennél én sokkal jobb szívű vagyok. Így amikor felvetettem az ötletet, hogy elmennék Tamyval sétálni ő egyből beleegyezett.
- Szó sem lehet róla - fonta keresztbe anyu a kezeit.
- Livia drágám, kérlek. Csak sétálni megy, azzal a bohókás lánnyal - simította végig anyu kezét. - Engedjük el.
- Rendben. Éjfélre itthon, különben... - mosolyodott el. Ez egyenlő azzal, hogy akár egyig is maradhatok. 
Kiléptem a kellemes nyári estébe. Tamy már a házunk előtt állt, fel volt pörögve és boldog volt, mert talált egy hasonló fülbevalót mint amit elveszített.
Már bőven a város főutcáit róttuk amikor hatalmas lendülettel befordult az egyik panelház ajtaján.
- Te hova mész? - álltam meg az ajtóba.
- Csak nem elfelejtettem említeni? - nevette el magát. - Lesz itt egy kis buli. Duff tartja, Slash hívott meg minket. 
- Tessék? Én... én nem beszélhetek Duffal - jelentettem ki makacsul. Ami így elég gyerekesnek hangzott, de fontos volt számomra a továbbtanulás.  
- Mert anyuci meg apuci azt mondta? - kérdezte flegmán Tamy. - Syl, mikor nősz fel? Nem mondhatják meg örök életedben, hogy mit csinálj. Bemegyünk oda - mutatott a lépcsők felé - és kurva jól fogjuk érezni magunkat. Rábólintottam, nem akartam elrontani a kedvét.
A zene hangosan szólt, pedig alig múlt fél nyolc. A nap még le sem ment rendesen, ők már buliztak. A szobába belépve egy furcsa szag csapta meg az orrom. Soha nem éreztem ilyet. Egy táncos lány - egy ''ruhának'' nevezett akármiben - a fürdőszoba felé kezdte el húzni Stevent akinek akkora vigyor volt az arcán, hogy szó szerint füléig ért a szája. Slash az ágy mellett ült, és valamit ivott, mellette meg egy fél pucér lány feküdt. Volt egy sejtésem mit csinálhattak mielőtt idejöttünk, de egy gyors fejrázással elűztem a gondolataimat. Axl énekelgetett valamit, gyorsan lejegyezte egy papírra, majd pár másodperccel később lefirkálta idegesen. Volt egy csomó fiatal rajtuk kívül. Huszonéves fiatalok.
- Köszönök Slashnek - jelentette ki Tamy, majd a göndör felé vette az irányt. Gyorsan utána iramodtam, nem akartam egyedül maradni.
- Szia Slash - ült le mellé, majd átölelte.
- Szia Hippi - vigyorodott el.
- Ki ez a lány? - mutatott Tamy a mellette fekvő, felsőt nem viselő lányra.
- Syl - vágta be lazán.
- Khm, Syl én vagyok - szóltam közbe nevetve.
- Ja, bocs. Hú, akkor Sandra.
- Beatrix vagyok, te faszkalap - ütötte tarkón Slasht, majd elment szerezni pólót magának.
- De akkor ki az a Sandra? - gondolkodott el egy pillanatra. - Áh mindegy, nem érdekel - vakarta meg nagy göndör haja alatt fejét. Tamyval nevetni kezdtünk, mire ő is felnevetett. Gyanítom nem tudta mi a vicces.
Hirtelen felszólalt egy Aerosmith szám amire vadul - és kicsit furán táncolni kezdett mindenki. Feltűnt, hogy Duffot sehol sem találtam. Hirtelen kivágódott az egyik szobaajtó. Duff lépett ki rajta, egy barna hajú lánnyal. A lány haja kócos volt, a blúz félreállt rajta. Duff nyaka erősen ki volt szívva, s az ő haja is eléggé összevissza állt. Gyors leheltek egymás ajkaira egy csókot, majd a lány elment táncolni. Duff pedig egyenesen felénk vette az irányt.
- Sziasztok - karolt át engem. Tamy kedvesen visszaköszönt neki, én is odalöktem egy ''szia'' féleséget. - Azt hittem nem is jössz el - súgta fülembe.
- Nem jöttem volna ha tudom, hogy itt kötünk ki - emeltem le a kezét a vállamról.
- Mi a bajod? - fordított maga elé Duff. Mélyen a szemembe nézett és várta a válaszom.
- Az, hogy te és az a riherongy Cindy - magam is meglepődtem a szó használtamon - kicsináltok. Érted? Kitalálta, hogy szét akarlak szedni titeket. Anyuék eltiltottak tőled, és annak a lánynak csak egyszer kell köpnie és nem engedik, hogy Hollywoodban tanuljak tovább. Bármit kitalálhat, hinni fognak neki. Nem akarok miattad elesni az iskolától. Te csak egy fiú vagy, aki zenélget de nincs konkrét terve. Csak játszol velem, hogy azután kihasználj mint azt a barna hajú lányt, vagy Cindyt, vagy bárki mást. Én meg közben beléd szeretek. Hagyj engem a francba. Érdekelt mi a bajom? Hát ez - csak úgy köptem a szavakat, esélyt nem adva neki kirontottam a lakásból. Könnyeim megállás nélkül folytak. Kimentem az utcára, neki dőltem a koszos téglafalnak és az jutott eszembe a filmekbe ilyenkor gyújtanak rá a szereplők. Ez az életem. Egy elcsépelt film, és még csak cigarettázni sem cigarettázok.
- Syl - rontott ki az ajtón Duff -, tudod te mekkora baromságokat mondtál odabent? - mutatott a háztömb felé.
- Csak az igazat - néztem fel rá. Hajamat kiigazítottam arcomból, hogy lássak is valamit, és vártam a reakcióját.
- Nem Syl, baszottul nem igaz. Érted? - túrt bele a hajába. - Az a baj, hogy én sem tudom mi a szar van velem. Állandóan rád gondolok, most is vártam, hogy gyere. Nem engedem, hogy miattam ne mehess abba az iskolába. De kurvára nem igaz amit ott bent mondtál. Veled nem csak játszom. Én komolyan megakarlak csókolni, én komolyan akarlak téged. De így lesz a legjobb. Hamarosan úgy is Los Angelesbe költözünk, Hollywoodba. Sikeres lesz a Guns, érzem - nézett mélyen a szemembe. - Bemegyek, szólok valakinek, hogy kísérjen haza.
- Duff, te most szerelmet vallottál? - léptem hozzá közelebb.
- Azt hiszem, ja - nevetett fel -, soha nem csináltam még ilyet - lépett ő is még közelebb hozzám. És ekkor, megtörtént. Megcsókolt. Olyan furcsa érzés volt. A gyomromban egy egész lepkehadsereg kezdett el csapkodni. Tarkómnál a hajamba túrt, és neki nyomott a piros téglafalnak. Egyre vadabb lett az egész. Ösztönösen én is hajába túrtam, majd elhúztam a fejem.
- Visszamegyünk a többiekhez? - kérdeztem égővörös fejjel. Megfogta a kezem, majd egy szó nélkül visszamentünk a bulizókhoz.
Levetettem magam a kanapéra, és onnan néztem, hogy mások milyen jól érzik magukat. Tamy Slashel nevetgélt valamin, Steven még mindig nem jött ki azzal a lánnyal. Izzyt egész este nem láttam. Duff épp elment piát venni pár haverjával, mert kezdett fogyóban lenni a készlet.
- Elolvasnád? - ült le mellém Axl. Kezembe nyomott egy papírlapot ami tele volt írással. ''Don't Cry''. Ez volt a dal címe. Amilyen gyorsan csak tudtam végig olvastam, egyszerűen lenyűgözött.
- Ezt te magad írtad? - néztem rá csodálkozva.
- Tudtam, hogy szörnyű - kapta ki a kezemből a lapot.
- Ellenkezőleg. Fantasztikus lett, nagyon tetszik - veregettem meg a vállát kedvesen.
- Axl vagyok - nyújtotta felém a kezét -, te pedig Syl. Duff sokat mesélt rólad.
- Megkérdezhetem mi ez a borzalmas szag? Kezdek rosszul lenni tőle - utaltam a szobában terjengő ''illatokra''.
- A fű és a pia szaga keveredett. Apropó kérsz egy cigit? - vette elő a cigis dobozát.
- Nem dohányzom.
- Gondoltam - gyújtott rá Axl -, csak egy szívás. Nem füves, sima cigi. Gyerünk Syl, nem halsz bele - mosolygott kedvesen. Ajkaim elé tette, én pedig engedelmesen beleszívtam. Pár perces köhögőroham tört rám, nem kaptam levegőt szinte. Rosszul  tüdőztem le.
- Azt a rohadt - köhögtem -, izé. Azt a mindenit - javítottam ki magam. Axl gyorsan befogta a fülét.
- Ne, ilyen nagy káromkodásokat nem akarok hallani - nevette el magát. - Gyerünk Syl, káromkodj egyet.
- De mit mondjak? - nevettem fel.
- Mondd annak a srácnak, hogy faszfej - mutatott Todra.
- De hát ő Tod - néztem értetlenkedve Axlre.
- Hátha így leakad rólad. Duff is azt szeretné. Hé Tod - kiáltott oda neki -, gyere Syl mondani akar valamit. Gyerünk Syl, mondd.
- Szia Tod - mosolyogtam rá. - Hogy vagy? - ekkor Axl megmarkolta a combom. - Hogy vagy faszfej? - javítottam ki magam ismét. Tod nem válaszolt csak elment onnan. Szerintem fel sem fogta, hogy beszéltünk hozzá.
- Ennyi - puszilt meg Axl, majd felállt és elsétált egy lányhoz. 

Amikor visszatértek Duffék, rögtön leült mellém a kanapéra, nyomott a nyakamra egy puszit, majd nagyot kortyolt valami olcsó sörből.
- Mikor mész Los Angelesbe? - fordultam felé. 

- Pár nap, maximum öt. Nem tudom - simította végig az arcomat.
- És mikor jössz vissza?
- Egy jó ideig biztosan nem. Nem lesz pénzem utazgatni. Szerinted sikeresek lehetünk? 

- Persze - mosolyodtam el. Hittem bennük, tudtam, hogy sikerülni fog nekik. 

 * 

Egész éjszaka azon gondolkodtam, hogy mi lesz így. Mennyire unalmas lesz Seattle, az iskola is nélküle. Tudtam, hogy nem marasztalhatom, a zene az élete. És tényleg baromi jó a zenéjük. Ha ezért a jövőért áldozatot kell hozni, én benne vagyok. Éljen a rock. Vagy valami ilyesmi. Azt hiszem...
Nem tudtam elaludni csak forgolódtam. Egyre több minden jutott eszembe; az első beszélgetés, amikor idejött Todot keresni, a koncert utáni majdnem csókunk, és a most nemrég megtörtént csók. S bár nem tudom vajon igazán szerelmet vallott-e, vagy ez is csak egy taktikája, hogy megszerezzen. Akárhogy is, én totálisan belezúgtam. Ajaj, ilyen ez a tini szerelem? Vajon elfogjuk egymást felejteni? Biztosan. Ahogy ismerem azonnal talál mást. Hollywood messze van. De ha tudja, hogy elmegy akkor miért vallott szerelmet, miért pont most? Fel is teszem neki holnap ezt a kérdést. Egy kiadós alvás után. 

*

Reggel nem találtam otthon senkit. Biztos előbb behívták őket dolgozni. A kertész már itt volt, úgyhogy főztem neki egy kávét - és magamnak is -, majd kiültem hozzá. 
- Maga szerint lehet valaki tizenhat évesen szerelmes? - kortyoltam egy nagyot a kávéból.
- Én tizenöt évesen ismertem meg a feleségem, és azonnal szerelmes lettem belé - mosolyodott el kedvesen. 
A csengő hangja ütötte meg a fülem, átsétáltam az ebédlőn, ki a folyosóra majd eljutottam az ajtóhoz. Még egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, és kinyitottam.
- Hát te? - néztem értelmetlenül Todra. 
- Hozzád jöttem - lépet közelebb. 
- Sajnos nem érek rá - hazudtam neki.
- Igen? De Duffykával enyelegni ráérsz? Csak játszik veled, én meg komolyan gondolom. Duff csak megakar dugni, ennyi. Ennyire kellesz neki. 
- Befejezted? Mert akkor bemennék - csuktam be az ajtót de ő megállította.
- Nem tetszik az igazság Sylvike? Ugyanolyan vagy neki mint a többi - arcán furcsa vigyor ült. Nem értettem minek jön el a házunkhoz sértegetni, hogy miért mond ilyeneket nekem. Amilyen erősen csak tudtam bevágtam előtte az ajtót, rá is zártam, hogy be ne jöjjön. 
Felzaklatott a dolog. Megint elbizonytalanodtam. Ma beszélnem kell Duffal. Ismét kinyitottam az ajtót, érdekelt eredetileg miért jött. Ugyanolyan pózban állt, talán még pislogni sem pislogott azóta, hogy rávágtam az ajtót.
- Amúgy miért jöttél? - egy cseppnyi kedvesség sem volt a hangomban.
- Gondoltam lehet valami - mutatott rám, majd magára. Válaszom ismét egy ajtóbecsapás volt, de ezúttal nem nyitottam ki neki többet. 

2015. július 25., szombat

5. fejezet

Köszönöm, hogy elértük a kilenc feliratkozót. Ebben a fejezetben már a koncert napjára ugrottam, remélem tetszeni fog nektek. Ez a rész elég sok káromkodást fog tartalmazni, gondoltam szólok ha valaki nem szeretné az ilyes' fajta beszédet.  Puszi, Alicia
*

Szombat délután van. Négy óra múlva kezdetét veszi a koncert. Az a koncert amire még fogalmam sincs, hogy hogyan fogok eljutni.
- Apu - kiáltottam le neki a nappaliba. Mivel nem érkezett válasz, kénytelen voltam lebaktatni a lépcsőn. - Apu, lenne egy kérdésem - ültem le mellé a kanapéra.
- Hallgatlak - tolta le lejjebb szemüvegét az orrán.
- Szeretnék ma Tamynál aludni, kérlek - néztem rá  könyörgő szemekkel.
- Rendben Syl, mivel tegnap hivatalosan is lezárult ez a tanév, megengedem. De nincs zenehallgatás, és reggel kilencre itthon vagy. Ha bármi van, hívj fel telefonon és megyek érted. Ne engedd, hogy belevigyenek a rossz... - nem engedtem, hogy befejezze.
- Apu. Nem a hadseregbe megyek. Pár utcával leszek arrébb. Nyugodj meg - simítottam meg vállát kedvesen. Amikor elértem a lépcsőhöz ugrálni kezdtem, ökölbe szorított kézzel mosolyogtam. És hálát adtam mindennek ami szent, hogy apu ilyen könnyen belement a dologba.


*

Tamy kitörő örömmel fogadott miután beléptem a házukba. Nevetve bementünk a szinte csak poszterekből álló szobájába. Nem nagy szoba volt. Sőt, elég kicsi az enyémhez képet. Ez mégis jobban tetszett mint a sajátom. Otthonos volt, és teljesen Tamys. Az enyémről inkább ne beszéljünk.
- Vettem neked Aerosmith pólót. Tudom, hogy nincs semmid amit ide felvehetnél, úgyhogy vettem egyet - fürkészte tekintetemet. Mintha attól félt volna, hogy visszautasítom.
- Köszönöm Tamy - öleltem meg meghatódva. Tényleg jól esett tőle. Gyorsan át is húztam, majd beletűrtem farmernadrágomba. Elég jól festettem. Az órám hatot mutatott. Két óra és elkezdődik a koncert. - Te mit csinálsz? - fordultam barátnőm felé nevetve.
- Feltupírozom a hajam. Syl, mindenki ezt csinálja - nézett rám amolyan 'ezt nem tudni' fejjel.
- Jó-jó, bocsánat - nevettem el magam ismét -, de ugye nekem nem kell? Töredezni kezdene tőle a hajam - kezdtem el simogatni a hajvégeimet. Tamyból kitört a nevetés, majd ahogyan végig gondoltam, hogy mit is mondtam, én is felnevettem.
Tamy egy fekete ujjatlan felsőt viselt, nagy fehér békejel volt rajta, és egy szűk, fekete bőrnadrág. Kezén szegecses karkötő volt, körmei feketére festve. Haja alig súrolta vállát, de így feltupírozva még kisebbnek tűnt. Erős fekete szemsminket viselt. De baromi menőnek nézett ki, és hihetetlenül illett hozzá.
Ellenben velem. Az anyutól kapott farmernadrágom volt rajtam, a fekete Aerosmith pólóm. Kiegészítőként az órám volt rajtam. A cipőm egy könnyed, nyári darab volt, amiben nem melegszik be a lábam. Smink nem volt rajtam a szempillaspirált leszámítva. Hajam - mint mindig - most is frissen mosott volt, most kivételesen felfogtam egy lófarokba.
Hangolódás képen hallgattunk zenéket, amiket lehet, hogy játszani fognak - egyiket sem játszották azok közül - Tamy felpattant az ágyra, magával húzva engem is. Ugráltunk, nevettünk.
- Figyeld Syl, én vagyok Duff - kapott fel egy párnát, majd úgy tett mintha gitározna -, gyere Syl, járj velem - váltotta mélyre a hangját.
- Bolond vagy - nevettem fel -, én pedig az a tizedikes fiú vagyok aki mindig a kifliket majszolja, és rendszerint fele kint lóg a szájából - vágtam vissza neki nevetve.
- Ilyen a stílusa - nyújtotta felém a nyelvét Tamy.
- Az a stílusa, hogy nem fogja fel, hogy az a kifli egybe nem fér a szájába? - néztem rá mosolyogva.
- Tényleg undi - nevette el magát Tamy -, de hé. Legalább egy a zenei ízlésünk.
Ez a két óra olyan gyorsan elrepült, hogy észre sem vettem és már a kijárati ajtóban álltunk.
- ... és ne álljatok szóba idegenekkel - sorolta már körülbelül a kilencedik szabályt Tamy anyukája.
- Anyaa, kérlek. Elkésünk - toporzékolt idegesen Tamy.
- Jól van - nevetett fel - csak húztam picit az agyatokat, menjetek - ölelt meg minket, majd bement a házba.
A koncert hely elég messze volt Tamyék házától. Fogalmam sem volt ő honnan tudja merre kell menni, nem tudtam hol van az a kisebb szórakozóhely. Állítólag Duffék már felléptek Hollywoodban is - és lévén, hogy ez Duff szülővárosa -, itt is adnak egy koncertet.
Amikor végre odaértünk egy kisebb sort találtunk magunk előtt. Mind feltupírozott hajú fiatal volt. Áradt belőlük az ital és a füst szaga. Mégis volt egy saját varázsa az egésznek. Bentről hangolás hallatszott ki, meg pár szitok szó. Hirtelen hátulról valaki befogta a szemem. Tamy nem lehetett, rá néztem utoljára mielőtt elsötétült minden. Fogalmam sem volt ki az. Tapogattam az ujjait, a kézfejét. Hátha rájövök ez alapján. Megfogtam ujjbegyeit, kemények voltak. Pont mint Duffé amikor megfogta a kezem, akkor éreztem ilyet. Azt mondta a gitározástól ilyen neki.
- Duff? - mondtam ki félve a nevét, tartva attól, hogy mellé lőttem.
- Az ujjvégeimről jöttél rá? - nézett rám mosolyogva mikor felé fordultam.
- Igen - nevettem el magam -, hogyhogy nem vagy odabent? - mutattam az épület felé kérdőn.
- Elküldtek piáért, a bárpult még nem nyitott meg, hiába mondjuk, hogy kell a hangolódás, szarnak a fejünkre - csapott egyet a kezével. - De nem volt elég pénzem, úgyhogy ezt az üveget - mutatta fel a Jack Daniel'st - kölcsön kellett vegyem.
- Elloptad? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Syl, kölcsön vettem - markolt bele gyengéden a copfomba, majd végig húzta kezét a hajhosszomon. Egy bólintással jeleztem, hogy megértettem. - Mennem kell be, remélem jól érzitek majd magatokat - nézett ránk majd elindult a hátsó bejárat felé, ahol egy göndör hajú fickó várta.
- Hol a picsába voltál eddig? Szomjasak vagyunk - kapta ki a kezéből a Jack Daniel'st és játékosan megpaskolta a szőke tarkóját.
- Nincs mit ember - nevette el magát Duff, majd beléptek az ajtón.
*
Röpke tizenöt-, húsz perc után be is jutottunk. A terem tele volt. Konkrétan mozdulni nem lehetett. Zene még nem szólt, pedig már fél kilenc volt. De látszólag senkit nem zavart a dolog, sőt. Hatalmas nevetések, káromkodások szelték át az egész kócerájt. Egy pillanatra lefagytam. Sehol sem találtam Tamyt. Tamy nélkül nem fogok visszatalálni, és ráadásul senkit nem ismertem itt. Pár barátnőmet hívtam, de ők ahogy láttam másokkal voltak elfoglalva.
- Tamy - kezdtem el kiabálni. Forogtam - illetve próbáltam egy teljes kört tenni, de nem sikerült - hátha megpillantom valahol.
- Én Tamy vagyok - lépett oda hozzám egy kicsit idősebb fazon. Látszódott rajta, hogy elég sokat ivott, és talán szívott is valamit. Legalábbis a fehér por, amit elfelejtett orráról letörölni, erről árulkodott.
- Húzz a picsába tata - szólt oda Dayana. - Nem hallod öreg? Tipli van - hessegette el a férfit, aki engedelmesen hátat fordított nekünk.
- Köszönöm Dayana - öleltem meg hálásan -, Tamyt keresem. Nem láttad véletlenül?
- De. Hátra ment Duffékhoz. Vagyis Slash odahívta valami ügyben. Nem is tudtam, hogy ismerik egymást - két mondat között behelyezte a fogai közé a cigarettát, majd folytatta miután meggyújtotta azt -, megmutassam hol van?
- Ki a franc az a Slash? - néztem értetlenkedve. Soha nem beszélt semmilyen Slashről.
- Itt jön Tamy, én lépek. Ha kell valami a társasággal leszek - mutatott Todék felé. - Esetleg később gyertek  ti is oda - gyorsan megölelte Tamyt is, majd eltűnt az emberek között.
- Hol voltál?
- Slashel, egyik régi ismerősömmel. Mikor még Los Angelesben éltünk, akkor ismerkedtem meg vele, jó arc - magyarázta hevesen - fogalmam sem volt, hogy ma itt lesz. De amikor megláttam Duffal gyorsan felkerestem. De gyere, nyomuljunk előre. Semmit sem fogunk itt látni - húzott magával a színpad irányába.
Hirtelen sípolni kezdett a mikrofon, a harmadik sor körül megálltunk. Mindenki a füléhez kapott.
- Hú, baszd meg - kezdett a bocsánatkérésbe egy vörös hajú fiú -, bocsánat. Nem akartam a fél társaságot megsüketíteni. Mindegy is. Köszönjük, hogy ennyien eljöttetek - hirtelen ritmusra dobolni kezdett egy szőke fiú, olyan erősen ütötte a dobot mintha csak a hasamba játszott volna - ez itt a kibaszott Guns n' Roses - üvöltötte a vörös hajú a mikrofonba.
Ekkor becsatlakozott a göndör hajú, és elindult a Reckless life c. számuk. A közönség tombolt. Megőrültek a zenétől. Hihetetlen volt. A fülem szinte zúgott, a mosoly levakarhatatlan volt az arcomról, egyszerűen azt éreztem, hogy mindjárt kiugrom a bőrömből, annyira boldog vagyok. Amikor ennyi emberrel bulizhat az ember, ilyen jó zenére azt érzi, hogy soha nem akarja, hogy vége legyen az estének. Minden egyes pillanatát kiakarja élvezni, és azt szeretné ha örökké tartana. Nem bírtam tovább. Tamyval sikoltozni kezdtünk, és ugrálni. Megőrültünk mi is a tömeggel. Képtelenség lett volna nem megőrülni. Bár kaptam hátulról néha egy-két lökést, és párszor meg is tapostak valahogy meg sem éreztem. Izzadtam, a hajam kezdett szétbomlani. Körülnéztem egy pillanatra. Fiúk összekarolva ugráltam, mindig magasabbra és magasabbra. A lányok előttük vonaglottak. Voltak persze olyanok is mint mi, akik ugyanúgy ugráltak mint a fiúk. Egy közösséget alkottunk.
Valaki hátulról átfogta a derekamat, és közel húzott magához. Felpillantottam és láttam Tod vöröses szemét. Puszit nyomott a fejtetőmre. Örültem, hogy egy fiú így foglalkozott velem. Tényleg helyes, kedves srác. Tudom mit mondott Duff, de mindenhez két ember kell. Ha én nem akarok tőle semmit, nem is fog semmi sem történni. 

- Jöjjön az utolsó szám - szólt a mikrofonba a göndör. A közönség fütyülni, kiabálni kezdett. Akárhova néztem mindenhol ördögvillákat mutató embereket láttam. És végre. Egész este kerestem Duff tekintetét, de egyszer sem nézett rám, és most találkozott a tekintetünk. Pár másodperc volt az egész, mégis égni kezdett a bőröm. 
*
Az egész tömeg egyszerre akart kinyomulni a hűvösebb júniusi éjszakába. Az órám szerint fél tizenkettő  volt. Kint álltam az utcán Dayanával, Tamy egyik fülbevalója - békejeles persze - valahogyan kiesett, és hisztérikus állapotba került, merthogy az a kedvence. Szóval ő visszament megkeresni.
- Nem kellene segítenünk neki? - fordultam Dayanához.
- De, persze - bólintott egy nagyot - talán nagyobbat mint általában az emberek szoktak.
- Dayana, erre van az ajtó - fogtam meg kezét amikor a szembelévő pékség felé vette az irányt.
- Ja, hát tudom - azzal bement a szórakozóhely ajtaján.
Hatalmas volt odabent a füst. Már senki nem volt bent, ilyenkor kiküldik a fiatalokat, hogy normálisan összepakolhasson a zenekar. A zenekar tagjai, egy fényképezős fiú, illetve Todék tartózkodtak a helységben, meg a pár barátnőm akiket még hívtam. Ők még mindig nagyon elvoltak foglalva.
Duff a színpad szélén ült, külön a többiektől. Cigizett - szokásához híven. Nem tudtam oda menjek-e hozzá, végül is csendben leültem mellé.
- Tetszett, nagyon jól játszatok. És annak a vörös hajú fiúnak baromi jó hangja van. Híresek lesztek - mondtam neki mosolyogva. De nem nézett rám. A padlót fürkészte. Jobbnak láttam eljönni onnan inkább. Biztos fáradt volt, én meg baromságokkal untattam. Tettem pár lépést amikor elkapta a csuklóm, hirtelen magához rántott és megölelt. Szorosan fogta a derekam. Mivel ő a kisebb, a direkt erre a célra felállított színpadon ült, magasabb voltam nála, így fejbúbjára tudtam államat támasztani. Kezeimmel pedig átkulcsoltam a nyakát.
- Olyan jó illatod van - fúrta nyakamba arcát, nyomott egy gyors puszit rá és elhúzódott tőlem. 
- Te meg baromi helyes vagy - csúszott ki a számon. Mi? Jaj Sylvie, gyorsan. Magyarázd ki magad. - Nahát engem hívnak? Tamy hívtál? - reméltem, hogy veszi a lapot.
- Mi? Dehogy hívtalak.
- De hívtál, mit szeretnél mondani?
- Nem hívtalak. Még mindig nincs meg a fülbevalóm. Soha nem találom meg - kezdett el hisztizni.
- Akkor félre hallottam - mondtam mosolyogva. Visszafordultam Duff felé aki hirtelen nevetni kezdett. - Mit nevetsz?
- Szóval helyes vagyok? - váltott látszólag komolyra.
- Csak megakartalak dicsérni, hogy jobban érezd magad - hebegtem.
- És ha ez a helyes fiú most megcsókolna? - kérdezte ajkaimat fürkészve. Kirázott a hideg. Mindennél jobban szerettem volna érezni ajkait.
- Hé Syl - lépett oda Tod -, gyere fizetek neked valamit - karolt át, ezzel kizökkentve minket. Ajkaink Duffal már csak pár centire voltak. Gyorsan elhúztam a fejem, és mosolyogva bólintottam egyet. Tod összekulcsolta kezeinket majd elkezdett a bárpult felé húzni. Visszapillantottam Duffra, aki szemtelenül mosolygott, majd felállt, és elment a társasághoz. 
Egy kólát kértem, majd leültem a göndör hajú mellé - csak mellette volt hely - és kortyolgatni kezdtem az italomból.
- Slash vagyok - nyújtotta felém a kezét, amibe gyorsan belehelyeztem a sajátomat.
- Syl - mosolyogtam rá. - Szimpatikus a hajad - kezdtem el birizgálni.
- Te vagy Duff Sylvieje, vagy az egy másik? - nézett rám kérdőn.
- Nem tudom Duffnak hány Sylvie nevű ismerőse van - nevettem fel -, de akivel most csókolózik, azt Cindynek hívják - meglepődtem magamon milyen könnyen fogadtam. Cindyék a koncertre nem jöttek, csak az utána való bulira. - Viszont titeket nem ismerlek.
- Ő ott Axl - kezdett bele az ''idegenvezetésbe'' Slash -, ő az énekes, dalszöveg írónk. Ő tartja egybe a csapatot - mutatott a vörös hajú fiúra, aki épp ivott valami löttyöt. - Ő ott - mutatott a szőke fiúra - Steven. Nagyon állat, meg hülye. De bírjuk, te is bírni fogod. Az a másik pedig Izzy. Az aki épp most megy ki azzal a csajjal. Ő is rohadt jó dalszöveg író, és baromi jó hangja van. Duffot ismered. Magamról nem tudok mit. Sokszor be vagyok állva, és tetszik az egyik barátnőd - nézett rám mosolyogva.
- Melyik? - néztem körül.
- Az a göndör hajú.
- Te hülye - nevettem el magam - az a tükör képed. A falra tükör van rakva - simítottam meg a hátát.
- Baszd meg - nevetett fel - már terveztem az éjszakát vele... vagyis... magammal? - nem bírtuk. Mindketten felnevettünk. 

*

Hosszú az út hazafelé hajnali három órakor egy őrületes koncert után. Egy kisebb hadsereg kísért minket haza, nehogy útközben történjen valami. Nem tudom minek kellett volna történni, de örültem, hogy nem ketten kell hazasétáljunk Tamyval - aki eléggé szomorú volt a fülbevalója miatt. 
Dayana már menni sem bírt, őt Jack - valami fiú, ott ismerkedtek össze - vitte a kezében. Tamy elől kullogott szomorúan. Slash az egyik lányt fűzte. Todot és Alishát három utcával ezelőtt láttuk utoljára. Cindy Duffal átölelkezve ment. A fotós pasi éppen fényképezett valamit - talán az egyedül baktató Tamyt. A többi fazont nem ismertem, de jó fejeknek tűntek. 
Mire elértünk a házhoz mindenki hulla fáradt volt.
- Hú baszd meg - fújta ki magát Slash - te rohadt messze laksz - karolta át Tamyt. Ameddig ők elvoltak azzal, hogy milyen rég látták egymást, én Dayanával próbáltam beszélgetni. Nem igen jött össze, ugyanis ő minden kérdésemre egy oda nem illő választ mondott. Cindy háza útba esett, így őt is hazakísértük. 
- Legközelebb nem lesz ilyen szerencséd - lépett oda Duff.
- Mármint? - néztem rá kérdőn.
- Legközelebb megcsókollak.
- Ha hagyom - mosolyodtam el.
- Ó, hagyni fogod - nyomott egy puszit az arcomra. 

2015. július 18., szombat

4. fejezet

- Ne haragudj - kezdtem bele a bocsánatkérésbe - nem tudtam, hogy te vagy az. 
- Semmi baj, legalább tudom, hogy máskor ne rántsalak be a mosdóba - mondta hatalmas mosolyra húzva a száját. 
- Azért elég vicces fejet vágtál - nevettem el magam. - Basszus, elkések. Mennem kell - fordultam ki a fiú vécéből de Duff elkapta a csuklom. 
- Maradj egy picit - nézett mélyen a szemembe -, kérlek. 
- Todról van szó? - gyanítom, hogy róla. 
- Róla is - túrt a hajába - de menj csak órára. Majd suli után elmondom - csípte meg gyengéden az arcom amitől végig futott a rajtam a hideg és egész testemet libabőr lepte el.
- Végül is - csuktam be a mosdó ajtaját, nehogy egy arra járó takarítónő, vagy egy elkésett tanár észrevegyen minket - ez a  hét és vége a sulinak. Ez az egy igazolatlan már nem fog semmit sem elrontani - az egészre csak egy mosoly volt a válasza. Persze apuék kiakadnak majd, de az már nem tartozik rá, elrontanám a pillanatot. 
- Azért nem feltétlenül lenne jó itt bent maradni, bárki benyithat, gyere - ragadta meg a kezem. Simán kijutottunk az épületből. Illetve, csak azt hittük. Már a kijárati ajtót nyitottuk amikor az egyik takarítónő odalépett hozzánk. 
Öreg volt. Gyanítom, hogy fél életét ezek a falak között töltötte feltöröléssel, ablaktisztítással és viráglocsolással. Hány generációt láthatott itt felnőni, majd eltűnni? Bele volt fáradva. Ezt a karikás szeméről és az unalmas arckifejezéséről rögtön le lehetett szűrni. Egy seprűt fogott öreg, vékony kezeiben és minket fürkészett. 
- Hát maguk meg hova ilyen sebesen? Hiszen tart még a tanítás - nézett ránk összehúzott szemekkel. 
- Tetszik tudni - kezdtem bele, de Duff beleszólt. 
- Képzelje, hogy jártunk - nevette el magát -, mi nem is ebbe az iskolába járunk. Valahogyan eltévedtünk. Gondolta volna, hogy itt, Seattle-ben minden középiskola egyforma? - egyszer majdnem elnevettem magam, de úgy tettem mintha köhögnék.
- Ez esetben távozzanak. Nem teszek panaszt az igazgatónál, máskor jobban figyelni - kacsintott felénk, majd elcsoszogott. Lehet, hogy nem hitte el és azért kacsintott, vagy Duffot találta szimpatikusnak. Ez már titok marad. 
Nevetve löktük ki az iskolaajtót. Kint az udvaron állt az egész társaság. Köztük voltak Cindyék is, és egy néger lány. Szóval ez amolyan csoportos ellógás lesz. Miért nem mentem órára?
- Na, végül kijött ez a kis prűd? - kérdezte Cindy szemét forgatva, majd megcsókolta Duffot. Mintha egy óriási pofont kaptam volna. Villámként csapott belém a felismerés. Mit is gondoltam?
- Prűd az anyá.. - kezdte Tod, de amint látta Duff komoly tekintetét, kicsit másképpen fejezte be - ..m, az anyám. Uh, az a nő tiszta prűd, jelentsen akármit is ez a szó - vakargatta meg fejét.
- Nincs is anyád - vágta be nevetve egy szőke fickó, később kiderült, hogy Steven a neve.
- De ha lenne, akkor prűd volna - vágott vissza Tod. Ezen mindannyian jót mulattak, kivéve engem. Valahogy nem éreztem jól magam a társaságukban. Legszívesebben felpofoztam volna magam, amiért kijöttem vele. Azzal a fiúval aki épp most csókolózik egy másik lánnyal.
- Dayana - lépett oda hozzám a néger lány, kezét nyújtva -, te pedig biztosan Sylvie.
- A barátaimnak csak Syl - ráztam kezet vele.
Sétálgattunk a városban. Tod végig mesélte az egész utat. Olykor át is karolt, de soha nem tartott tovább pár másodpercnél. Mintha megijedt volna, hogy ellököm. Pedig nem volt ellenemre. Baráti ölelés. Máskor is mentem már így fiúval. Mondjuk az a fiú unokatestvérem volt, de nem számít. Fiú és kész.
Dayana pár lépéssel előttem járt így jól szemügyre tudtam venni. Hosszú, tincsenként befonott haja volt, egészen leért a derekáig - az én hajam mikor lesz ilyen hosszú? -, arca kifejezetten szép volt, talán szebb mint Cindyé. Szemei zöldek voltak, ami elég egzotikus hatást kölcsönzött sötét bőrével. Csuklóján egy tetoválás volt. M betű. Talán az anyukája nevének kezdőbetűje, vagy egyik volt barátjáé. Kedves, természetes lánynak tűnt. Nem volt rajta smink, mégis ezerszer tökéletesebb volt a bőre mint az enyém. A fiúkkal közvetlen volt. Lökdöste őket, nevetett rajtuk, néha tarkón is ütötte őket, ha valami megjegyzést tettek, az amúgy tökéletes alakjára. Hiába volt ilyen szép, és jó alakú, nem volt elszállva magától mint ez a két elkényeztetett lány itt mellettem.
Elmentünk a közeli parkba, és kiültünk a füves részre egy nagy fa árnyéka alá. Kellemes, napos idő volt. Kifejezetten meleg. A park tele volt gyerekekkel, idős házaspárokkal, fiatal párokkal. Idilli volt. Azt leszámítva, hogy ellógtunk az iskolából, és épp most vett elő Steven öt szál füves cigit.
- Ki kér? - mutatta körbe.
- Add ide - nyúlt érte Tod, majd egy jó mélyet szívott belőle. - Uh, bassza meg - kezdett el köhögni. Majd adta a mellette ülő Cindynek. Nem habozott sokáig, beleszívott, majd adta tovább. Még csak meg sem köszörülte a torkát.
- Te jössz Syl - tartotta felém Alisha.
- Én.. - néztem körbe kétségbeesetten - nem kérek.
- Meg sem lepődök - vágta be gúnyosan Cindy, majd kikapta barátnője kezéből és átadta a mellettem ülő fiúnak -, minek hívtátok el? Rontja a hangulatot - folytatta a hergelésemet. Alishával sugdolózni kezdtek és kuncogni.
Tod egyedül elszívott egy szál füves cigit, és elég labilis állapotba került. Labdázni kezdett labda nélkül, hóangyalt készített a fűben. Mindenki őt figyelte, közben engem folyamatos sértegetések értek.
- Te Syl - kezdett bele Alisha.
- Sylvie - javítottam ki.
- Bocsánat - nevetett fel - Sylvie. Szóval neked tetszik Tod? - fürkészte arcomat kíváncsian.
- Vagy talán Duff? - ült közelebb Cindy. Így kicsit elkülönültünk a nevetgélő társaságtól.
- Egyik sem - mondtam halkan, majd felálltam és indultam volna Dayanához, aki kólát ivott, de amikor Tod énekelni kezdett egy medve dalt - csak brümmögött - kiköpte a fűre és fennhangon nevetni kezdett.
- Hé Syl - szólt a hátam mögül Cindy -, Duffnak nem tetszel, mondjuk meg is értem - hátra dobta szőke hajzuhatagát és Alisha felé fordult aki mesélni kezdett valamiről.
Odaléptem Dayanahoz, fülébe súgtam, hogy hazamegyek. Szerettem volna ha valakinek feltűnik, hogy nem vagyok ott.  Búcsúzóul megölelt, és megígérte, hogy holnap suliba elmeséli, hogy végül is Tod továbbra is lazának érezte-e magát, vagy jobban lett.
Reménykedtem, hogy Tod nem jön utánam. Nem lenne túl jó dolog egy szétesett fiúval hazamenni. Már majdnem kiértem a parkból amikor az órámra tekintettem. Még van egy órám normális időben suliban. Nem mehetek haza, vissza Cindyékhez meg pláne nem akartam.
Leültem egy idős néni mellé a padra. Hála Istennek, ez a pad is fa alatt volt, így legalább nem kellett a melegen ülnöm. A néni épp kötögetett valamit, talán sálat.
- Én is tudok kötni - kezdtem vele csevegni -, tudja a nagymamám megtanított. De már meghalt. Hány éves is maga? - kérdeztem udvariasan.
- Hatvannyolc - nézett rám a néni kedvesen.
- Jó magának. Tudja, mindenki fiatal szeretne maradni, hiszen azok a legszebb évek. De én.. én inkább lennék ilyen idős mint most ön. Tudja miért? - megrázta a fejét.
- Miért aranyoskám?
- Mert akkor már túl lennék mindenen. Már lenne férjem, nyugdíjam, unokáim. Itt ülnék maga mellett és kötögetnék sálakat, zoknikat. De én csak egy buta tizenhat éves lány vagyok, aki azt hitte tetszik neki valaki. De rájött, hogy nem is az esete.
- Hogy néz ki? - tette le a hölgy a kötőtűket.
- Vállig érő szőke haja van. Tudja, most ez nagy divat a fiúknál. Magas, és szinte mindig cigarettázik. Ma például egy fehér felsőben volt, egy farmernadrággal.
- Itt jön pár méterre egy ilyen fiatalember - mutatott Duff felé remegőkézzel.
- Syl, mindenhol kerestelek - észrevette, hogy nem egyedül vagyok - csókolom - intett az idős hölgy felé -, miért mentél el? Még el sem mondtam, hogy miért hívtalak el.
- Nem éreztem jól magam - ez a legtutibb kimagyarázási trükk. Mindig beválik.
- Nem érezted jól magad, vagy a társaság nem tetszett? - mosolyodott el.
- Én csak..
- Gyere, hazakísérlek - intett a kijárat felé fejével.
- Viszlát - köszöntem el gyorsan és már mentünk is kifelé. Az úton sok mindenről szó esett. Mindenről csak arról nem, hogy miért lógtam el két órát a kedvéért. - Szóval.. már beszéltünk a készülődő koncertről, a bandatagokról, a mellettünk elhaladó kóbor kutyáról is. Térj a lényegre - álltam meg vele szemben. Az emberek kerülgettek ki minket. Egy-egy lány, és fiú megnézett minket, és mosolyogva tovább haladtak.
- Tod összeakar veled jönni - hangjában volt valami furcsa.
- Járni akar velem? - vörösödtem el teljesen. Hajam végét kezdtem el piszkálni, és nem értettem ennek miért örülök ennyire.
- Nem.. máshogy akar veled összejönni - nyersen, bumm.. odavágta nekem.
- Ó - esett le a dolog - ó. Huh. Ő.. - ez a sok értelmes dolog is körül-belül két perc után jött ki belőlem. Lesokkolódtam.
- Nem hagyom neki Syl - nézett mélyen a szemembe, majd kikerült. - Na, nem jössz? - nézett rám kíváncsian.
- Jövök - szaladtam oda hozzá és összekulcsolta kezünket, így mentünk hazáig.

*

Már félórája a tükör előtt állok. Egyre csak Cindy szavai járnak a fejemben. ''Duffnak nem tetszel, mondjuk meg is értem''. Tetőtől-talpig átvizsgáltam magam.
A hajam mindig frissen mosott, egyenletesen omlik a vállamra. Anyu mindig a legjobb fodrászokhoz szokott vinni. Az arcomon egy-két helyen van pici pattanás, de ezen kívül simának mondható. Átlagos arcom van. Talán az orrom nem szép. Túl pici és pösze. Az alakommal soha nem volt problémám. Végig vezetem az ujjaim az oldalamon. Karcsú vagyok. Bár melleim nem nagyok, legalább nem keltek mű hatást. A combom talán picit szélesebb, ha arra kicsit rádolgoznék talán jobban tetszenék Duffnak. Kirívóbban kellene öltözzek? Fogjam fel a hajam? Egy újságban azt olvastam a férfiak szeretik a női nyakakat. Talán még szépet is mutatna ha hófehér bőrömet picit mutogatnám.
Most az egész alakos tükörhöz sétáltam. A ruhám túl jó kislányos. Virágos rövidebb szoknya, egy fehér rövid ujjú felsővel. Virágos karkötő, és egy kis szandál. Be kellene szerezzek valami Aerosmith-es felsőt, és abban kellene koncertre menjek. Így a végén azt hiszik valami buta liba vagyok. 

2015. július 15., szerda

3. fejezet

Nem szeretnék semmit sem hozzáfűzni ehhez a fejezethez, szerintem aranyos rész lesz. Több emberkétől megkaptam Facebookon, hogy lehetnének hosszabbak a részek, így az ő kérésükre ez most extra hosszú lesz. Köszönöm az hat feliratkozót - omájgád -, és a majdnem négyszáz oldalmegjelenítést. Puszi, Alicia.

*

- Köszönöm kemény héjú bogártársaim, hogy nem engedtek aludni. Miért az én üvegemnek kell nekirepkedni? - morogtam magamnak a sötétben. Felkapcsoltam a lámpát, kinéztem az erkélyem melletti ablakon. Egy fiút láttam lent állni, és felfelé nézett. Sötét volt, így nem tudtam kivenni vajon ki lehet az. Magas volt, és cigarettázott. Láttam ahogyan beleszív, s az a kis piros parázs fényesebb lesz a papír végén.
Óvatosan kinyitottam az erkélyajtómat, és kiléptem a júniusi szellős éjszakába. Kissé hideg volt, annak ellenére, hogy tombolni kellene a nyárnak. Az iskolának is mindjárt vége. De így, olyan mintha téli szünetre mennénk.
- Sylvie? - hallottam lentről egy férfi hangot. Már fordultam volna vissza. Bolond vagyok én? Egyedül az éjszaka közepén kimegyek egy idegen férfihoz? - Sylvie, Duff vagyok. Tudod, az a szőke fiú - mosolyogni kezdtem, persze, hogy tudom ki az a Duff - lejönnél? Fontos lenne.
Óvatosan áttettem a lábam a fára majd lemásztam hozzá. Felvont szemöldökkel álltam előtte, és vártam miért jött.
- Miért nem az ajtón jöttél? - nézett rám értetlenül. -Na, mindegy, nem láttad Todot? - kérdezte halál nyugodtan.
- Nem - ezért jött ide? Todról érdeklődni?
- Eltűnt. Két órája azt mondta, hogy mindjárt visszajön. Arra gondoltunk a fiúkkal, hogy talán.. - ekkor felgyulladt a hálószobában a villany. Láttam anyu körvonalát az ablakon lévő függöny mögött, szétfogja húzni. Ki fog nézni, és észreveszi Duffot. Azután szól apunak, jaj. Ezt nem engedhetem.
- Gyere gyorsan - ragadtam meg kezét és elkezdtem a sövény felé húzni.
- Nem gyors kicsit ez a tempó? Mármint, szép lány vagy, nem utasítanálak vissza, de máris bokorba vinnél? - kérdezte nevetve Duff. Nem bírtam ki, én is felnevettem.
Amikor elértük a sövényt, hallottam ahogyan anyu kinyitja az ablakot, azután valószínű, hogy visszafeküdt aludni. Biztosan csak szellőre vágytak.
- Szóval... ott tartottam, hogy azt hittük Tod idejött. De látom nincs itt. Úgyhogy megyek is - fordult a hátsókapu irányába.
- Lemásztam a kedvedért, sanszos, hogy anyuék észreveszik, hogy kint járkáltam. Ez miatt akár két hét szobafogságot is kaphatok. Miattad - soroltam neki komolyan, ő pedig visszafojtott mosollyal hallgatta.
- Szóval most marasztalsz? - tette fel első zavarba ejtő kérdését. Fürkésztem tekintetét, szemei bohókásan csillogtak, a mosoly pedig levakarhatatlan volt arcáról.
- Nem, menj csak ha szeretnél. Szimplán közölni szerettem volna, hogy mi vár rám - logikus választ adtam, büszkén álltam tekintetét. Hirtelen kotorászni kezdett farmerdzsekije zsebében, majd lassan előhúzta a Marlboro-s cigarettáját.
- Cigit? - nyújtotta felém a dobozt, majd leült a földre. Követtem példáját, törökülésbe helyeztem lábaimat. A fű csiklandozta a bőröm, a szél néha belekapott szőke hajamba. Hirtelen eszembe jutott, hogy kérdezett valamit.
- Nem dohányzom - válaszoltam komolyan.
- Egyenlőre. Majd fogsz - látta értetlen tekintetemet, szóval folytatta -, egyszer mindent ki kell próbálni, és ha összejössz Toddal, akkor folyton velünk fogsz lógni, mi pedig - emelte fel a cigis dobozát - dohányzunk.
Nem szóltam semmit, csak néztem ahogy kifújja a füstöt. Lassan szállt a csillagos ég felé, majd szétoszlott. 

-Meglátjuk - válaszoltam mosolyogva.
- Meglátjuk, hogy összejössz-e Toddal, vagy meglátjuk, hogy cigizni fogsz-e?
- Meglátjuk - igazából én sem tudtam mire mondtam. Próbáltam picit titokzatos lenni. Ment is ezek szerint valamennyire.
Még üldögéltünk ott egy keveset. Mesélt az új bandáról amiben játszik, szerinte ''állat'' koncert lesz, és reméli, hogy elmegyek. Mert az egyenlő azzal, hogy a barátnőim is jönnek, és minél több a lány, annál jobb a buli. 

-Hű, micsoda érvek. Tehát.. - kezdtem értelmezni a dolgokat - azért menjek a koncertedre mert akkor jönnek velem még szép lányok, akiket azután elvisztek fel a lakásra egy hajnali bulira? 
- Pontosan - nevette el magát - tuti terv, nem? Látod? Fontos vagy a zenekar életében.
- Megtisztelő - volt a hangomban némi szarkazmus, de Duff látszólag jól mulatott rajtam.

- Mennem kellene - áll fel lassan - keresem tovább ezt a baromarcút - kinyújtotta felém jobb kezét, majd felsegített - hát, majd találkozunk.
- Igen - tudtam, hogy marasztalnom kellene, hogy egész éjszaka itt ülhetnénk és beszélgethetnénk de nem jött ki hang a számon, csak néztem ahogy megy a hátsókapu fele - Duff! - kiabáltam utána.
- Tessék? - fordult vissza nagy lendülettel, és várta mit fogok mondani.
- Jó éjt.
- Jó éjt Syl - intett egyet felém, majd átmászott a kapun. 


*

Nincs is szebb egy hétfői napnál amelyet az iskolában kell tölteni. Nekem soha nem volt bajom a hétfőkkel kapcsolatban, ellenben Tamyval aki (mint mindennap) nyavalygott, hogy nem akar bemenni az iskolába. Ma is elég színesen volt felöltözve. Szerettem volna én is egy nap is eljönni iskolába, de anyuék szerint nem egy bohóc vagyok, úgyhogy megmaradtam az átlagos szerkónál. Nem akartam Tamynak elmondani, hogy Duff nálunk járt az éjszaka. Nem akartam, hogy azt higgye totálisan oda vagyok a fiúért. Mert ez nem igaz. Sőt, még az kellene, hogy kifecsegje. Képes arra, hogy eljárjon a szája. Inkább csak csendben sétáltam mellette.
- Olyan szótlan vagy ma. Valami baj van? - fürkészte arcomat gyanakodva.
- Nem, semmi. Csak hétfő reggel van, szimplán ennyi - fordultam felé mosolyogva, majd ismét lehajtottam a fejem és az utat néztem. 
A suli udvarában jártunk már, Tamy valami filmről mesélt, amire annyira nem figyeltem, de végig bólogattam az egészet, nehogy megharagudjon rám, amiért nem foglalkoztatott különösebben amit mond. Ameddig ő ábrándozott a főhősről addig én Duffot kerestem. Nem nehéz kiszúrni a tömegből, az amúgy százkilencven centi magas fiút, de most nem láttam sehol. 
Hirtelen megcsapta a fülem egy egércincogáshoz hasonlítható női nevetés. Cindy volt az. Köztudott tény, ahol Cindy Hale ott van, ott vannak - a csatlósain kívül, aki Alisha és egy új lány - Todék is. Folyton rajtuk lógnak.
Cindy az a tipikus magas, szőke hajú, tökéletes fogsorú, jó alakú lány pont mint a filmekben, Alisha ugyan ez csak barna hajjal és barnább bőrrel. Viszont az új lány valahogy nem illett a képbe. Alacsony volt, pici felesleg is volt rajta, haja rövid és vörös volt.
- Syl, figyelsz te rám? Negyedszerre mondom, hogy becsöngettek az első órára - ütött pofon szelíden Tamy. Gyorsan felpattantam a padról amin eddig helyet foglaltunk, és sebesen követtem Tamyt aki megunt rám várni. Útba esett Duffék társasága is, akik mint mindig, most is nagyokat nevettek valamin - szeretném egyszer tudni mitől ilyen vidámak mindig - de Duff rám se nézett. Éppen Cindy derekát fogta át jobb kezével.
- Szia Sylvie - ugrott elém Tod széles mosollyal.
- Ááá - kiáltottam fel -,  Tod. A szívbajt hozod rám - kaptam bal kezem a szívem felé - amúgy szia - mosolyodtam el kedvesen. 
- Mizu? - vágta zsebre a kezét, közben hátulról olyan instrukciókat kapott, hogy 'kapd le gyorsan', 'ne sajnáld Tod'. Szegény fiú tiszta vörös lett, tudtam, hogy ő nem ilyen mint a társaságában a többiek.
- Tod, ez eddig csak bájgúnárokkal vegyült. Mutasd meg neki milyen egy igazi férfi - veregette meg a vállát Duff. Ez már nekem is sok volt. Megfordultam és bementem az iskola ajtón. Tod kiabált utánam, de nem álltam meg. Nem veszek részt ilyesmibe. Én nem holmi' Cindy vagyok...

*

- A francba már - a suliszekrényem sehogy sem akart kinyílni. Egyszerűen megmakacsolta magát, és nem nyílt. Az ötödik órára már öt perce becsöngettek. Befognak diktálni. Hét-nyolc perc rángatás, ütés és kétszázezer idegszál eltépése után nagy nehezen, de megadta magát az ajtó, és kinyílt.
Mint akit nyílból kilőttek úgy szaladtam a fizikaterem felé amikor egy erős kéz berántott a fiú vécébe. Reflexből gyomorszájon vágtam a ''támadóm'' de amikor megfordultam Duff összegörnyedt testét láttam, majd felemelte mindkét kezét jelezve, hogy megadja magát.